end of an era

Ma majdnem háromnegyed óra sorbanállás után búcsút intettem a mobilinternetemnek. Az ügyfélszolis fickó megkérdezte miért mondom fel a szerződést. Most mondanám el neki, hogy azért, mert amikor szerződést kötöttünk, akkor szingli voltam egy albérletben a belvárosban, ahol tuti volt a fel- és letöltési sebesség, most viszont férjezett anyuka vagyok az agglomerációból, ahol tetűlassú a net és amúgy is fizetjük a kábelnetet? Inkább csak annyit mondtam, hogy egy völgybe költöztünk.

És ez igaz is.

figyelemvámpír

Schobert Norbi imádja a bulvársajtót, mi több, valóságos szerelemmel viseltetik iránta. Tudjuk ezt régóta, bár azért ennek a viszonynak is megvoltak a maga mélypontjai, amik még arra is késztették a zsírégető celebet, hogy kitárulkozzon és megvallja hendikepjeit. Csodálom Schobert Norbit, mert ma sikerült neki a Borsonline és a Blikk online kiadásának címlapjára egyaránt felkerülnie, mindkét helyre másik hírrel. Míg a Blikk címoldalán azt reméli, hogy az ő Rékája immár harmadik alkalommal is teherbe esett, a Borsonline hasábjain dadájának remél könnyű véget. És ez nem vicc. Mindezt olyan átéléssel képes csinálni, hogy a nőgyógyász rendelőjébe is magával viszi a Blikket, a Borsonline-nak pedig az eutanáziáról lamentál.

Így él egy magyar úr celeb az érzelmek kereszttüzében.

médiafika 3.0

Nem szerencsés ilyeneket mondani, tudom, de mostanában olyan érzésem van, hogy teljesen elértük a mélypontot a magyar médiában. Több szempontból is siralmas a helyzet. Egyrészt itt a szokásos bulvár-reality kiábrándultság, hogy a TV2 Hal a tortánja már nem tud celebeket felvonultatni, ezért celebszintre emeli a köztörvényes bűnözőket, és velük főzet egy egész hétig nézettséget magának. Az RTL nagyon találékony új műsorában pedig Benkő “farmutogató” Dánielnek próbál nőt keresni. Hiába, ha a valóságshowkban egyszer már bejött a szex, akkor miért is ne próbálná az RTL már rögtön erre felépíteni egy műsort. Adott egy magamutogató valaha volt értelmiségi művész, a verseny pedig arról szól a beharangozó szerint, hogy ki tudja eredményesebben felállítani Benkő már oly sokszor közszemlére tett micsodáját.

Ennél szomorúbb azonban az, ami a hírműsorok terén történik. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy egyes változtatásokért kifejezetten kár lenne, azonban nagyon nyilvánvaló az, ahogyan a “felkészülés” folyik a kormányváltásra. Hirtelen minden nagyobb médium extra figyelmet szentel az ellenzéknek – különösen annak vezetőjének – a TV2 például nem csak kirúgja a Gyurcsány barátjaként számontartott Bárdos Andrást, de Orbán Viktor véleményére még az általuk közvetített BL-meccs kapcsán is kíváncsiak. Nem is lenne ezzel semmi baj sem, ha eddig pont nem az ellenkezőjét csinálták volna. Nem gondolom, hogy feltétlenül probléma az, ha egy médiumnak – ami nem közszolgálati – van politikai irányultsága, abban az esetben, ha ez nyilvánvaló a nézők számára is, akik erre vagy kíváncsiak, vagy nem. Az viszont, hogy saját magát a politikai középre pozícionáló hírműsorok teljes pálfordulást hajtsanak végre ilyen rövid idő alatt, azt azért szánalmasnak tartom.

Biztosan van, akinek ez megéri…

udvar-lás(s)

Tudom, hogy közhely, de a mi kutyánk egy igazi egyéniség. Elég csak ránézni, ez rögtön teljesen nyilvánvalóvá válik: nem csupán szép és cuki, de borzasztóan okos, és egy igazi érző lélek. Klári – ez az eb polgári neve, jobb napokon viszont Clara von Pomáz néven mutatjuk be – most szerelmes. A felületes kutyaismerők azt mondhatják erre, hogy no ná, hogy szerelmes, hiszen tüzel. Pedig Klári tényleg szerelmes, mégpedig plátói módon. Ha nem lenne nyilvánvaló, hogy miért plátói a viszony, elég csak a mellékelt képre pillantani, ahol Klári (az 50 kilós cuki borjúkutty) és legújabb udvarlója található, aki nálunk a Döme nevet kapta. Döme pár napja ugyanis a kertünkben lakik. Itt eszik, no és persze itt alszik. Összebújva a mi kis Klárinkkal.

Hát ilyen a kutyaszerelem.

késztetés

Azt álmodtam éjjel, hogy álnéven szakmai cikkeket publikáltam. Nem tudom, honnan jött ez a gondolat, azon viszont már jó ideje agyaltam, hogyan kezdhetném folytathatnám a blogot ennyi idő elteltével. Nehéz a kérdés, hiszen gondolataim továbbra is lennének az életről, ugyanakkor nem elhanyagolható, hogy a körülményeim teljesen megváltoztak az elmúlt időkben: anya lettem és feleség (ellentétben a nők többségével, akik különböző elméleteket gyártanak a két státusz sorrendiségével kapcsolatban, jómagam nem kívánom megfejteni a tyúk és a tojás kérdését). Kevesebb rosszabbul megszerkesztett énblogot tudok azonban elképzelni, mint ahol keverik a politikát a pelenkával, így aztán sokáig csak maradt a tétovázás, hogy akkor vajon mi legyen. Jelentem, végül ez lett. Aki pedig ismer, az most kérem, próbálja meg lehalkítani a fejében azzal kapcsolatos aggodalmait, hogy miként fogok két blogot is fenntartani, ha igazából egyet sem tudok.

Az élet mostanában minden nap egy új kihívás.

macska a zsákból

A hosszú hallgatásoknak nálam általában oka van. Ezúttal is. A történetet viszont szabatosan és szépen nem tudom leírni, mert jelen pillanatban is zajlik, és mert olyan gondolataim és érzéseim vannak, amik eddig soha nem voltak. Egyszerre vagyok boldog, néha megkönnyebbült, néha gondterhelt, néha pedig félelemmel teli. Egy igazi paramami.

Hiába, ez tényleg egy “más” állapot…

kilátások

És nekem kettő is van.

pironkodás

Sokféleképpen lehet azt jellemezni, hogy milyen sajtósnak lenni – érdekes, változatos, izgalmas, kihívásokkal teli, mozgalmas, fárasztó -, kivéve talán azt, hogy hálás feladat. Egyáltalán nem az. Ez az a műfaj, ahol tökéletes soha nem lehetsz, és ahol egyfolytában azzal a tudattal kell együtt élni, hogy az ember fut az események után. Ha éppen hízelegni próbál magának, hogy ezt vagy azt a sztorit mennyire naprakészen ismeri, fél órán belül úgyis befut egy hívás, ami minden illúziót romba dönt. Nem lehet kitalálni előre mindenki gondolkodásmódját, így aztán felelni sem lehet mindig minden beérkező kérdésre.

Hálátlan szerep ez abból a szempontból is, hogy sok esetben egy sajtós nem más, mint  “szívesség bróker”. Kérünk (na jó, valljuk be, néha könyörgünk) és ritka, ámde annál értékesebb pillanatokban pedig adunk szívességet. Ha valaki igazán jó a szakmában, akkor is maximum addig jut el, hogy megtanulja a kérdéseket szívességekbe csomagolni, így mindenkinek fájdalommentesebb az információs tranzakció.

mindennapi médiafika

Vannak dolgok, amiket kevéssé értek. Ezeknek egy részénél meg tudom magyarázni magamnak, hogy miért én vagyok a hülye, de a híradásokat nézve egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, hogy adott esetben mások is eléggé hülyék tudnak lenni. Probléma igazán akkor van, amikor a hülyeség nem csupán elkerülhető lett volna, de a média hatására megsokszorozódik és nagy nyilvánosságot is kap.

küldetéstudat

Nem szeretem Vágó Istvánt. Ezzel a kijelentésemmel rendszeresen szoktam borzolni a rejtvényeket és kvízműsorokat kedvelő ismerőseim kedélyeit. Nem tudom megmagyarázni az ellenszenvem konkrét okát, inkább csak a benyomásokkal van bajom (bár lehet, hogy ez már önmagában is elég konkrét). Azzal, hogyan dönti el a műsorában, hogy kinek segít és kinek nem, és hogy ezzel milyen módon mond ítéletet – mintegy felsőbbrendűséget érzékeltetve – emberek, szakmák, hozzáállások között. Az ellenszenvemet csak tovább fokozza, hogy a kvízműsorok királya rendszeresen szerepel reklámokban, amit a kifejezetten ízléstelennek tartok. Nem bírom, ha ennyire nyilvánvaló az, hogy egy magát értelmiséginek valló embernek is van ára.

Mindezt azért tartottam fontosnak előrebocsátani, mert noha nem szeretném letagadni az alap ellenszenvemet, a Vágó István esetleges európai parlamenti választási listára rákerüléséről szóló híreket önmagában is szánalmasnak gondolom.