posztpartum

Nem is tudom, hol kezdjem, vajon miről lenne fontosabb írni. Arról, hogy miért kell negyed 2-ig sorbanállni a szavazáshoz, vagy ott, hogy mennyire szerencsétlen a tegnap esti OVB-s történet, vagy csevegjünk inkább arról, hogy a web2 nélkül a tegnapi estém szánalmas lett volna, így viszont talán a legviccesebb választási műsort követhettem élőnben a twitteren. Számomra talán most több szempontból is az LMP bekerülése a parlamentbe a legfontosabb.

Hihetetlenül fontosnak érzem, hogy egy új pártot a szinte teljes ismeretlenségből idáig tudott vinni nagyon rövid idő, kevés pénz, ámde annál több lelkesedés. Örülök, hogy látszik, hogy van kispárti alternatíva, és a káröröm édes mosolyt rajzol az arcomra annak láttán, hogy az LMP sok helyen milyen jól falhoz állította a Jobbikot. Szuper, hogy az LMP vidéken is jól teljesített. Érdekes lenne azonban azt tudni, hogy az LMP-re szavazókat mi vezérelte leginkább: a nagypártok ellen, a Jobbik ellen, kiábárndultságuk okán, kényszeredettségből, vagy ténylegesen a program miatt adták voksukat a hippipártra. Jó lenne tudni, de leginkább az LMP számára lenne jó tudni. Nem szeretnék jó magyar módra pesszimista lenni, de az LMP tegnap olyan mérétkű választói bizalmat kapott, ami hatalmas felelősséggel jár.Ilyen vagy olyan okból is esett rájuk a választás, most – annak ellenére, hogy nem lesznek kormányerő – bele kell nőni a kabátba, és meg kell tudni mutatni, hogy az általuk hibásnak és rossznak gondolt politikai elgondolásnak és magatartásnak létezik hiteles és főleg működőképes alternatívája, különben a párt nem marad más, mint egy jól felfújt marketinglufi.

A megelőlegezett bizalmat kétszer kell elnyerni

fekete humor

Már épp kezdtem fogalmazni magamban hétfőn a reggeli kávém mellett azt a posztot, ami elküldte volna az Esti firzbit oda, ahová való, amikor bekapcsoltam a tévét, és sikerült kikötnöm Kárász Robi hülyeségeinél a Mokkában. És hogy mi a kapcsolódási pont a két műsör között? Hát Fekete Pákó. Ugye, jól indul ez a poszt is? (:

róka fogta csuka

0.17-nél az örök igazság Hanga Zoltántól: a szóvivő lehetőleg ne piáljon. Kicsivel később az sem rossz, ahogyan Tafferner Éva elmondja, hogy a jó szóvivő hiteles, ám hogy ez pontosan mit jelent, azt bevallottan maga sem tudja.

Róka fogta csuka, avagy a szó fogta szóvivő

április 11.

Valamiért meg voltam győződve arról, hogy sokan vagyunk politikai sorstársak. Na jó, legyünk realisták, inkább csak az ismerőseim körét nézve hittem ezt. Azt gondoltam, hogy sokan lehetünk egykor volt liberális szavazók, akik alól végleg eltűnt az egyetlen lehetségesen megszavazható párt, és most ülünk, és azon gondolkodunk, hogy vajon mit lehet tenni. Mert lehet ugye MDF-SZDSZ “mindegy hogyan csak jussunk be a parlamentbe” listára szavazni, lehet esélyt adni a “nagyon szeretnénk kétharmadot kapni” Fidesznek, becsukott szemmel és összeszorított foggal beikszelni a “nekünk legalább van programunk” MSZP-t, vagy megpróbálni parlamentbe juttatni a helyenként szimpatikus arcokból álló, ám számomra kissé inkoherens LMP-t. Más alternatívát nem látok igazán, ezek viszont nem annyira tetszenek. Ha mindenképpen választanom kell, akkor már leginkább az LMP, de valahogyan ezt is kicsit kényszerválasztásnak érezném.

Nem tudom tehát, hogy van-e értelme egyáltalán szavazni, (és aki tényleg ismer, az tudja, mennyire meglepő pont tőlem ez a mondat, hiszen eddig minden választáson ott voltam, és másokat is mindig arra bíztattam, hogy élni kell az alkotmányos jogunkkal) és azt hittem, hogy az ismeretségi körömben ezzel sokan így vannak. Az elmúlt pár napban azonban kezdek rádöbbenni arra, hogy mások közel sem ennyire tétovák – a politikusabb ismerőseim jó része ugyanis már küldött nekem FB-on meghívót valamilyen szavazásra buzdító csoporthoz. Úgy tűnik, mások már tudnak valamit, amit én még nem.

Vagy mindenki József Attilára szavaz majd?

not so shortly

Nem is olyan rég még itt áradoztam, hogy az Apple mennyire rendes volt velünk, és mennyire szerencsésen sikerült elintéznünk az iMac monitorjának cseréjét. Úgy tűnik, hogy elhamarkodott volt az örömöm, mert a gépen ismét feltűntek a csíkok, immár a kicserélt monitoron. Most már tényleg nem tudom, hogy mit kellene gondolnom, mindenesetre kezdek nagyon kiakadni az Apple-re.

savanyú az alma

shortly

A probléma akkor kezdődött, amikor kábé egy évvel ezelőtt megjelent egy színes – ha jól emlékszem talán lilás – csík az iMac monitorján. Csúnya volt, de nem volt zavaró különösebben. Az egy csíkot aztán nemsokára újabb és újabb csíkok követték, mára pedig már az egész képernyőt leginkább egy vonalkódhoz tudnám hasonlítani. A gari persze rég lejárt, a javíttatás az Apple szervíz szerint uszkve 120 ezer forint.

Lenne. Merthogy az alapos internetfüggő ugye rögtön benyomja a gugliba, ha valami problémája támad, és válaszként nagyon hamar ki is derül, hogy a korai (2006-os) iMac-ek gyakori hibájáról, mondhatni típushibájáról van szó. A csíkosodó képernyő pedig nem javítható, az egész panelt kell kidobni úgy, ahogyan van. A fogyasztóvédelmi jogai által elkényeztetett európaibe ilyenkor persze rögtön felmerül a kérdés, hogymiért nem hívta vissza az Apple ezeket a hibás gépeket, no de engem nem is ez háborított fel önmagában. Sokkal inkább, hogy kiderült, van ennek a problémának egy elintézési módja is, csak azt az itthoni szervízek nem szívesen reklámozzák. Lehetséges ugyanis, hogy az adott hibával az ember felhívja az Apple Support-ot, ahol kisebb várakozás (én 48 percen keresztül hallgattam, hogy An apple operator will assist your call shortly) után elpanaszolja a bánatát egy kedves női hangnak, az pedig biztosítja arról, hogy csak most, és csak neki ad egy kiterjesztett garanciát. Ezt rendre be is viszi egy központi rendszerbe, ad neki egy ügyirat számot, amire hivatkozva pedig az embernek már csak egy szervízt kell találnia, ott kötelesek lesznek kicserélni a meghibásodott képernyőt. Most már csak azt remélem, hogy ez tényleg ennyire egyszerű lesz, de változatlanul mérges vagyok a magyar hivatalos szervízre, ahol a fenti megoldásról mélyen hallgattak. Azt pedig már csak a piszkos magyar fantáziám mondatja velem, hogy akár a szervíz is felhívhatja az apple supportot kikönyörögni a garit, amikor a gépet már a gyanútlan tulaj beadta a 120ezer forintos javításra.

Persze én csak egy piszkos fantáziájú kelet-európai Apple tulaj vagyok

visszaszámlálás

Lassan itt az évvégi elszámolás ideje, és már napok óta azon gondolkodom, miként lehetne ezt az egész évet egy bejegyzésbe sűríteni. Elég-e, ha anniyt mondok, hogy ez volt eddigi életem legmozgalmasabb 12 hónapja, ha viszont részletekbe bocsátkozom, akkor hogyan ne legyek túlzottan érzelgős és közehelyes. Mert idén valóban sok minden történt:

Januárban majdnem megfagytunk, mert nem volt fűtés.
Februárban kisebb párkapcsolati válságba kerültünk.
Márciusban pánikba estünk, hogy nekünk már soha nem lesz saját házunk.
Áprilisban vettünk egy házat.
Májusban beköltöztünk.
Júniusban menyegzettünk.
Júliusban visszaszámoltunk.
Augusztusban gyereket szültünk.
Szeptemberben 33 lettem.
Októberben 2 évesek lettünk.
Novemberben bepenészesedtünk.
Decemberben pedig végre hátradőltünk.

Ennyi történt. Ja, és lett egy kutyánk is. És a legjobb mindebben az, hogy mindent többes számban csináltunk.

A teljesség kedvéért.

end of an era

Ma majdnem háromnegyed óra sorbanállás után búcsút intettem a mobilinternetemnek. Az ügyfélszolis fickó megkérdezte miért mondom fel a szerződést. Most mondanám el neki, hogy azért, mert amikor szerződést kötöttünk, akkor szingli voltam egy albérletben a belvárosban, ahol tuti volt a fel- és letöltési sebesség, most viszont férjezett anyuka vagyok az agglomerációból, ahol tetűlassú a net és amúgy is fizetjük a kábelnetet? Inkább csak annyit mondtam, hogy egy völgybe költöztünk.

És ez igaz is.

figyelemvámpír

Schobert Norbi imádja a bulvársajtót, mi több, valóságos szerelemmel viseltetik iránta. Tudjuk ezt régóta, bár azért ennek a viszonynak is megvoltak a maga mélypontjai, amik még arra is késztették a zsírégető celebet, hogy kitárulkozzon és megvallja hendikepjeit. Csodálom Schobert Norbit, mert ma sikerült neki a Borsonline és a Blikk online kiadásának címlapjára egyaránt felkerülnie, mindkét helyre másik hírrel. Míg a Blikk címoldalán azt reméli, hogy az ő Rékája immár harmadik alkalommal is teherbe esett, a Borsonline hasábjain dadájának remél könnyű véget. És ez nem vicc. Mindezt olyan átéléssel képes csinálni, hogy a nőgyógyász rendelőjébe is magával viszi a Blikket, a Borsonline-nak pedig az eutanáziáról lamentál.

Így él egy magyar úr celeb az érzelmek kereszttüzében.

médiafika 3.0

Nem szerencsés ilyeneket mondani, tudom, de mostanában olyan érzésem van, hogy teljesen elértük a mélypontot a magyar médiában. Több szempontból is siralmas a helyzet. Egyrészt itt a szokásos bulvár-reality kiábrándultság, hogy a TV2 Hal a tortánja már nem tud celebeket felvonultatni, ezért celebszintre emeli a köztörvényes bűnözőket, és velük főzet egy egész hétig nézettséget magának. Az RTL nagyon találékony új műsorában pedig Benkő “farmutogató” Dánielnek próbál nőt keresni. Hiába, ha a valóságshowkban egyszer már bejött a szex, akkor miért is ne próbálná az RTL már rögtön erre felépíteni egy műsort. Adott egy magamutogató valaha volt értelmiségi művész, a verseny pedig arról szól a beharangozó szerint, hogy ki tudja eredményesebben felállítani Benkő már oly sokszor közszemlére tett micsodáját.

Ennél szomorúbb azonban az, ami a hírműsorok terén történik. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy egyes változtatásokért kifejezetten kár lenne, azonban nagyon nyilvánvaló az, ahogyan a “felkészülés” folyik a kormányváltásra. Hirtelen minden nagyobb médium extra figyelmet szentel az ellenzéknek – különösen annak vezetőjének – a TV2 például nem csak kirúgja a Gyurcsány barátjaként számontartott Bárdos Andrást, de Orbán Viktor véleményére még az általuk közvetített BL-meccs kapcsán is kíváncsiak. Nem is lenne ezzel semmi baj sem, ha eddig pont nem az ellenkezőjét csinálták volna. Nem gondolom, hogy feltétlenül probléma az, ha egy médiumnak – ami nem közszolgálati – van politikai irányultsága, abban az esetben, ha ez nyilvánvaló a nézők számára is, akik erre vagy kíváncsiak, vagy nem. Az viszont, hogy saját magát a politikai középre pozícionáló hírműsorok teljes pálfordulást hajtsanak végre ilyen rövid idő alatt, azt azért szánalmasnak tartom.

Biztosan van, akinek ez megéri…