bal és jobb

Sablonos politikai beszélgetések rendszeres témája, hogy ez az ország teljesen meg van őrülve, lehetetlenség ekkora megosztottságban élni, és hogy ez ellen valamit tenni kell mindenképp. Általában erre a megállapításra jutva aztán az intellektuálisnak vélt beszélgetések abbamaradnak és beáll a kínos csend. Ez a csend különösen kínossá szokott válni a jelenlétemben, mióta egyre többek számára lesz világos, hogy életem mindennapjainak egy részét egy olyan emberrel szándékozom tölteni, akinek a politikai meggyőződése több ponton is az enyémmel ellentétes. Nem nagyon tudok ezzel a csenddel mit kezdeni. Eleinte egy kicsit mulattatott, hogy láttam, hogy a nagyon liberális ismerősök hogyan reagálnak, és hogy a magukat nyitottnak és elfogadónak gondoló emberek, ha egy “jobbos” körön belül kerül, azt tolerálni a legkevésbé sem tudják. Mára ez a dolog leginkább dühít, de igazából kezelni azt hiszem, mind a mai napig nem tanultam meg.

Az elmúlt két hétben rá kellett döbbennem, hogy a fenti jelenségnél csak egy valamit utálok jobban: azt, ha a magyar jobb- és baloldali fiatalok egyet tudnak érteni valamiben. Különösen, mivel az elmúlt két hétben ennek jelét csak akkor láttam, ha trianonozni vagy buzizni lehetett. Ettől pedig nem csupán dühös leszek, de egyenesen indulatos is, megfejelve mindezt azzal az érzéssel, hogy ebben az országban mindenki meg van őrülve, nem lehet normálisan kommunikálni, és valamint nagyon tenni kellene.

The rest is silent.