Kilépés a tartalomba

fekete humor

február 25, 2010

Már épp kezdtem fogalmazni magamban hétfőn a reggeli kávém mellett azt a posztot, ami elküldte volna az Esti firzbit oda, ahová való, amikor bekapcsoltam a tévét, és sikerült kikötnöm Kárász Robi hülyeségeinél a Mokkában. És hogy mi a kapcsolódási pont a két műsör között? Hát Fekete Pákó. Ugye, jól indul ez a poszt is? (:

Eredetileg arról szerettem volna írni, hogy mennyire kiakadtam Hajdú Péteren és a firzbin, és hogy mennyire nem értem, miért van erre szüksége a TV2-nek és a magyar nézőknek. A tegnap esti adásból egy negyedórát néztem végig, és borzasztóan színvonaltalannak éreztem. A díszlet kisértetiesen hajaz az Esti showderre, Hajdú pedig kínosan próbál szemétkedő kérdéseket feltenni, ami eléggé nehéz a TV2 házi sztárjait felvonultató lezsírozott interjúknál. Egy-egy pillantra már-már el is hinnénk neki, hogy tényleg riporter, de ekkor mindig sikerül böszme módon beleböffenteni a nézők arcába valami bicskanyitogatót. Na de hagyjuk is ezt. Sokan megírták már sok helyen.

Leginkább azonban nem is a színvonaltalanság volt az, ami teljesen kicsapta a biztosítékot, hanem az a fajta (szerintem) nyílt rasszizmus, amivel Fekete Pákó felé közeledett mind Hajdú, mind pedig Kárász. Nem hiszem el, hogy Magyarországon 2010-ben még mindig az a vicc, hogy jééééé, a fekete ember nem bírja kiejteni az ö hangot, és még inkább jéééé, hogy miket meg bír enni. Szinte már nem is fehér embernek való. Nyilván nem lehetne ezt megcsinálni persze, ha Fekete Pákó nem lenne ebben partner. Az is egyértelmű, hogy bizonyára nemsokára valami új produkció indul majd a TV2-ben, amiben Fekete Pákó is szerepet kap majd.

Attól ez még nagyon szánalmas

2 hozzászólás leave one →
  1. február 26, 2010 10:50 de.

    akkor meg nem hallgattal
    danubius
    ize
    clas.fm-et
    ahol balazsek minden reggel felhivtak es probaltak neki maganhangzokat tanitani
    es rohognek rajta
    musor halltagott
    szoval elvileg ez “kell” a magyar nepnek

  2. március 1, 2010 10:08 de.

    Jujj, de jó, hogy nem hallottam. Eleinte még érdekeltek az új rádiók, de mióta már Boros-Bochkor is visszatért, azóta úgy látom, sok remény nincsen arra, hogy valami újat is halljon az emben.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.